Egy kicsit nyűgösködtem a suliba és az a tény, hogy minimum két osztálytársamat megfejeltem volna, ráébresztett, ha valaki hozzám mer szólni még a torkát is szét tudnám harapni az illetőnek/ illetőknek. Közveszélyessé nyílvánítottam magam, miközben büszke voltam, hogy pont délben vérontás nélkül sikerült túlélnem a napot és kilépnem a kapun. A Faraktár úton egy zebra állított meg ahol pont piros volt a lámpa.
Lenéztem a szoknyámra és megörültem hogy nem sikerült megnyújtanom.
-Cicus!
A földet nézve próbáltam felmérni a terepet, hány láb van még körülöttem. Aha egy férfié. Felnéztem, de az éppen telefonált. Szóval nem ő volt. A zebra túloldalán se állt senki. Ezt most behaluztam?
-Csini a szoknyád!
Az úttesten a legelső kocsiban egy középkorú férfi hajolt ki az ablakon és nyálcsorgatva nézett engem. Ó szentséges gyöngyházkapu! Miért velem történik ez?
Kapj zöldet! Kapj zöldet! Menj már melegebb éghajlatra! Kapj zöldet! Kapj zöldet!
-Micsoda test!
Itt lett vége minden türelmemnek és emberi érzésnek. Szerintem a sors is azt akarta hogy belenyúljak a szoknya zsebébe és megtaláljam a kerek rágót aminek a csomagolásán egy teve van hátúlról megközelítve a heréit mutogatva. Teve töke rágó. Ötletes. A fickó zöldet kapott, én meg még pont tarkón tudtam dobni vele. A kocsi lefékezett, majd elég sebesen tovagurult.
Egy pont ide mert nem sikerült balesetet okoznom. Oldalra néztem és a férfi aki mellettem állt még mindig a mobilján beszélt, viszont a látottak biztos lesokkolták. Tartotta a mobilját a füléhez miközben nyitott szájjal rám meredt.
Elvigyorodtam és egy vállrándítással le akartam tudni, de azért hozzátettem:
-Hoppsz. Kicsúszott a kezemből.
Majd átsétálltam az úttesten.
